Skip to content

Microdesign

Menu
  • Kezdőlap
  • Kapcsolat
Menu

A Goethe Intézet tavaszi-nyári programjai

Posted on 2014-05-31
Szemléletes matematika
Szemléletes matematika

A Goethe Intézet idei tavaszi-nyári programját a sokszínűség jellemzi, lesz benne egy kis matematika, képzőművészet és jazz is. A világ első interaktív matematika-kiállítása a Szemléletes matematika június 7-ig látható Budapesten. Itt a legérdekesebb kísérleteknek lehetnek tanúi az érdeklődők, így próbálják elűzni azt a mítoszt, miszerint a matematika nagyon elvont és „száraz” tudomány lenne. A kalandra vágyó érdeklődők hidakat építhetnek, hatalmas szappanbuborékot is fújhatnak, illetve a matematika könnyű tanulásához s tanításához is kicsit közelebb kerülhetnek.

Június 21-én a Nyílt Társadalomért Archívum a Csillagos házak projektje keretén belül szólítja meg az embereket, majd a zsidótörvények alá eső magyarok kényszerlakhelyre költöztetésének 70. évfordulójára emlékeznek.

A zene sem maradhat ki a programsorozatból, a GoetheJazz zenei programsorozat keretén belül két koncertre is sor kerül ebben az évben. A koncertek helyszíne a BMC Opus Jazz Club, ahol a Tingvall Trio októberben, majd a Wollny és Sauer decemberben lép színpadra. 

« Előző: Nemesacél ékszerek, minden mennyiségben!
Egy és többszobás 8. kerület eladó lakás :Következő »

Legutóbbi bejegyzések

  • Vízszivárgás keresés a Csötörésprofi csőtörés bemérés szolgáltatásában
  • Fiat alufelni az AluFelni.eu felni áruház kínálatában
  • Látásromlás okai és kezelési lehetőségei: mikor érdemes szemészhez fordulni?
  • Piercinggel a migrén ellen? Van, akinek már bejött!
  • Altatásos fogászat Budapest: MyDent fogászat szolgáltatása

Kategóriák

  • Ajtó
  • Autó-Motor
  • Egészség
  • Egyéb
  • Étel-Ital
  • Hitel- Bank
  • Képzés
  • Klíma
  • Kreatív ötletek
  • Kreativitás
  • Plasztikai sebészet
  • Szállás
  • Szolgáltatás
  • Szórakozás
  • Utazás
  • Vásárlás
  • Víztisztítás
  • Webáruház

Címkék

hátfájás kezelése műkörmös eszközök szemészeti betegségek
©2026 Microdesign | Design: Newspaperly WordPress Theme
Hozzájárulás kezelése

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, amelyek tárolják az eszközinformációkat és/vagy hozzáférnek azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmaradása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.

Funkcionális Always active
A technikai tárolás vagy hozzáférés szigorúan szükséges az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért konkrét szolgáltatás igénybevételének lehetővé tételéhez, vagy kizárólag a kommunikáció elektronikus hírközlő hálózaton keresztül történő továbbításához.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikák
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes. A technikai tárolás vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön internetszolgáltatójának önkéntes hozzájárulása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül a kizárólag ebből a célból tárolt vagy lekérdezett információk általában nem használhatók fel az Ön azonosítására.
Marketing
The technical storage or access is required to create user profiles to send advertising, or to track the user on a website or across several websites for similar marketing purposes.
Manage options Manage services Manage {vendor_count} vendors Read more about these purposes
Beállítások megtekintése
{title} {title} {title}