Skip to content

Microdesign

Menu
  • Kezdőlap
  • Kapcsolat
Menu

Vasalás, főzés, mosás: nem mindig van idő a házimunkára

Posted on 2016-02-26
A mosoda lassan az életünk szerves részévé válik
A mosoda lassan az életünk szerves részévé válik

Napjainkra nagyon megváltoztak a női és férfi feladatkörök. Jó pár évvel ezelőtt még az számított normális dolognak, hogy a férfi tölti be a családfői szerepet, ő a kenyérkereső, míg a nő háztartást vezet, gyermekeket nevel. Azonban mostanában egyre több és több nő vágyik arra, hogy olyan sikereket érjenek el az életükben, akár az erősebb nem képviselői.

Nagyon sok család esetében már egyre jellemzőbbé vált az a helyzet, hogy mindkét szülő teljes munkaidős állással rendelkezik, mindketten karriert építenek, aminek azonban jelentős hátulütői vannak. Számos alkalommal előfordulhat az is, hogy az állás miatt hétvégén nem a jól kiérdemelt pihenésre, de a házimunkára sem jut elég ideje az embernek.

Ebben a rohanó világban mindenki arra törekszik, hogy minél többet keressen a jobb megélhetés reményében, illetve így több időt tudjon szeretteivel és kikapcsolódással tölteni, viszont minden törekvés ellenére, csak egyre több és több feladatot vállal magára az ember, amellyel ennek az elképzelésnek az ellentétjét éri el. Egy hosszú, átdolgozott nap után nem minden nőnek van kedve ahhoz, hogy a házimunkával is foglalkozzon, ezért inkább úgy döntenek, hogy a szennyest elviszik a mosodába, estére pedig rendelnek ételt egy közeli helyről, vagy éppen összedobnak egy szendvicset.

A tehetősebbek azonban bejárónőt alkalmazhatnak, akik elvégzik helyettük az otthonaikban felhalmozódott tennivalókat, úgy mint a főzést, mosást, takarítást, míg ők a munkahelyeiken robotolnak. Sajnálatos módon ez az életvitel sokat árthat az embernek: a rohanó életvitel nemcsak az emberi kapcsolatokat ronthatja meg, de az olyan területekre is negatív hatással lehet, mint a helyes táplálkozás.

A karrierépítés mellett, a másik és egyben a leginkább teljes munkaidőnek számító állás az anyaság, ami szintén elveheti a nők minden idejét. Sokszor a gyermeknevelés mellett semmi másra nem jut idő, mivel egy kisgyermek teljes odafigyelést igényel, ilyenkor pedig nagyon jól jön az embernek a segítség, hogy könnyebbek legyenek a mindennapok.

« Előző: Kismama fehérnemű puha pamutból
A halogén izzó foglalata :Következő »

Legutóbbi bejegyzések

  • Teljeskörű lakásfelújítás panelben és téglalakásban: mire kell máshogy figyelni?
  • Műkörmös eszközök sterilizálása: ezeket a lépéseket kövesd!
  • Antenna kábel választása – koaxiális kábelek
  • Locsolótömlők a modern kertgondozásban
  • Vízszivárgás keresés a Csötörésprofi csőtörés bemérés szolgáltatásában

Kategóriák

  • Ajtó
  • Autó-Motor
  • Egészség
  • Egyéb
  • Étel-Ital
  • Hitel- Bank
  • Képzés
  • Klíma
  • Kreatív ötletek
  • Kreativitás
  • Plasztikai sebészet
  • Szállás
  • Szolgáltatás
  • Szórakozás
  • Utazás
  • Vásárlás
  • Víztisztítás
  • Webáruház

Címkék

hátfájás kezelése műkörmös eszközök szemészeti betegségek
©2026 Microdesign | Design: Newspaperly WordPress Theme
Hozzájárulás kezelése

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, amelyek tárolják az eszközinformációkat és/vagy hozzáférnek azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmaradása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.

Funkcionális Always active
A technikai tárolás vagy hozzáférés szigorúan szükséges az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért konkrét szolgáltatás igénybevételének lehetővé tételéhez, vagy kizárólag a kommunikáció elektronikus hírközlő hálózaton keresztül történő továbbításához.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikák
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes. A technikai tárolás vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön internetszolgáltatójának önkéntes hozzájárulása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül a kizárólag ebből a célból tárolt vagy lekérdezett információk általában nem használhatók fel az Ön azonosítására.
Marketing
The technical storage or access is required to create user profiles to send advertising, or to track the user on a website or across several websites for similar marketing purposes.
Manage options Manage services Manage {vendor_count} vendors Read more about these purposes
Beállítások megtekintése
{title} {title} {title}